Tippeljenek, vajon ki lehetett az, aki elsőként bort készített Szarvason, mégpedig helyben termett szőlőből? Nos, nem más, mint Tessedik Sámuel, mégpedig a feljegyzések szerint 1767-ben.
Volt egy évszázad – nagyjából a XVIII. század végétől a XIX. század végéig – amikor szinte minden szarvasi lakosnak volt saját szőlőskerje (vinyicája). Az egykori szőlőskertek nevét ma is őrzik az alábbi elnevezések: Ezüstszőlő, Ószőlő, Rózsási-szőlők. Nemcsak itt, hanem Mótyóban, Mangolban, Macóban, Nyúlzugban, Siratóban és Szappanosban is a szőlőtermesztés volt a fő profil abban az időszakban.
Ha már szőlő volt, akkor bizony bor is lett belőle. A gazdák jó része saját maga készített bort a termésből, s háznál, úgynevezett bögrecsárdában értékesítette azt. Emellett borvásárokat is tartottak. Állítólag a minőséggel nem nagyon lehetett dicsekedni, mert a szarvasi borok savanykásak, karcosak, fűzfa ízűek voltak.
Ebben az időszakban a szarvasi lakosok igencsak megkedvelték a borivászatot. Olyannyira, hogy a részegeskedés miatt a bűncselekmények is elszaporodtak, ezért be akarták tiltani a házi borkimérést. A borozgatásnak azonban végül nem a jog, hanem egy veszedelmes szőlőbetegség, a filoxéra vetett véget a XIX. század utolsó éveiben. A filoxéra (gyökértetű) gyakorlatilag az összes szőlőültetvényt elpusztította, nemcsak nálunk, hanem egész Európában. A szőlőtermesztéssel együtt a szarvasi borkészítésnek is bealkonyult.
Szőlőt természetesen később is ültettek, de már csak kisebb mennyiségben, általában a tanyák és városi házak tornáca (gangja) elé. A XX. században az egyik legkedveltebb szőlőfajta az Othelló volt errefelé. Népszerűségének egyebek mellett uniós belépésünk vetett véget, ugyanis az Európai Unióban tilos direkttermő szőlőket (amilyen az Othelló is) telepíteni.
Lipták Judit
