A mai általános iskolások számára talán már alig hihető, hogy néhány évtizeddel ezelőtt a szarvasi iskolákban nemcsak történelmet, földrajzot, matematikát tanultak a nebulók, hanem olyan „hétköznapi” dolgokat is, mint a hímzés, kötés, horgolás, varrás, főzés, barkácsolás és kertészkedés. 

Tévedés ne essék, nem holmi hobbiról volt szó, amit egy délutáni szakkör keretében űzhettek, hanem rendes tanóráról. Gyakorlati óra – ez volt a neve, bár korábban, a 60-as években még technika, illetve mezőgazdasági ismeretek és gyakorlatok néven is futott. Ez a tantárgy sok mindent lefedett. Félévkor és év végén pedig ugyanúgy osztályozták, mint a többi tárgyat.

A 2. sz. Általános Iskolában (ma Fő téri Iskola) hosszú éveken át dr. Szilvássy Lászlóné Gizi néni volt a gyakorlati órák oktatója. Tőle tanulhattak meg a lányok kötni, horgolni, sőt varrógépen varrni is. Talán néhány lány még ma is őrzi valahol azt a szoknyát, melyet annak idején Gizi néni iránymutatása alapján saját maga szabott ki és varrt meg. Emlékeikben pedig ott él az első közös krumplipaprikás íze, valamelyik rejtett fiók mélyén ott lapul az aprócska horgolt, vagy hímzett terítő, esetleg kötött sál.  S talán akad még néhány férfiember is, aki megőrizte azt a madáretetőt, polcot, fából faragott aprócska létrát, melyet kisdiákként Tiszavári Sándor irányítása mellett készített az iskolai műhelyben.  Ezek az órák a város többi iskolájában is hasonlóképpen zajlottak. 

A tavaszi és őszi időszakban a gyakorlati órák fő színtere nem az iskolai konyha, hanem a macólaposi gyakorlókert volt. A borsótól a hagymán át mindenféle zöldséget és gyümölcsöt termeltek itt a diákok. Így még azok a gyerekek is megtanulhattak kertészkedni, akiknek otthon nem volt erre lehetőségük (mert például egy tömbház harmadik emeletén laktak). 

A rendszerváltás után az iskolakertek megszűntek, s a lányok sem tanultak többé kötni, horgolni, főzni, a fiúk pedig nem mesterkedtek a műhelyekben. Nemrég azonban újjáéledt a városban a múlt egy aprócska szelete: 2018 óta ismét van iskolakert Szarvason. A hagyományt a Szlovák Általános Iskola élesztette fel, egy nyertes pályázat segítségével. A gyakorlókert a Kálvin János utcában, a Szlovák Tájház szomszédságában található. 

Lipták Judit