Szarvas ma élő lakosságának jelentős része még nem kórházban, hanem szülőotthonban látta meg a napvilágot. A városban ugyanis egészen 1996 végéig működött ilyen intézmény az egykori Lenin (ma Vasút) utcában. Fennállásának három évtizede alatt csaknem tízezer csecsemő született itt, többségük egy legendás orvos, dr. Csörsz Sándor kezei között.

Az egykori szülőotthon 1954-ben épült. Korábban az asszonyok legtöbbször otthon, bába segítségével, vagy a helyiek által leginkább csak „Ligának” nevezett szülődében (a mai Béke utcán) hozták világra gyermeküket. A szülőotthonban azonban már lényegesen korszerűbb körülmények és eszközök álltak rendelkezésre. Eleinte 12 ágy volt, majd később több mint húsz (akkoriban még jóval több gyermek született, mint napjainkban).

Az intézmény felépítését Szarvas akkori szülészorvosa, dr. Magyar Károly kezdeményezte, s az első években ő is vezette. Később – 1957-ben -, dr. Csörsz Sándor vette át az irányítást, s egészen 1989-ig vezette az intézményt. Őt dr. Szilágyi Szabolcs, majd dr. Pásztor Gyula követte a vezetői székben.

A szülőotthon 1996. december 31-én bezárt. Az épület azonban (melyet azóta már felújítottak és emeletet építettek rá), napjainkban is egészségügyi célokat szolgál. A Szarvasi Szakorvosi Kft. egyik telephelye (Vasút u. 46-48), melyben több szakrendelő, valamint a 25 férőhelyes Ápolási Intézet működik. Utóbbiban krónikus fekvőbetegek szakszerű ápolását végzik.

Lipták Judit