A mai, rohanó világban már ritkán van időnk arra, hogy sétáljunk, pedig sok érdekességet lehet találni, ha nyitott szemmel járjuk Szarvas  utcáit. A főutcai Szirony Patika falán található emléktábla is ilyen,  mivel egy kalandos és filmvászonra illő élettel rendelkező olimpiai  bajnokunknak állít emléket.

Tersztyánszky Ödön mindössze 39 évig tartó életútja nem volt egyszerű és sokszor kellett komoly nehézségekkel szembenéznie. Édesanyját nem ismerhette, Mongólia határáig hurcolták hadifogolyként és még a miénkhez hasonló pandémiás helyzetet, a nagy spanyolnátha járványt is átélte.Életének nagyon fontos állomása lett Szarvas, mivel itt ismerkedett meg a vívó sporttal a szarvasi Főgimnázium jóvoltából, ugyanis sportszakkörként itt működött akkoriban a vívásoktatás. Igazi szerelem lett számára ez a sport és a Szarvastól kapott szenvedélyért cserébe két olimpiai aranyérmet is elhozott Amsterdamból 19 évvel később.A Magyar Olimpiai Bizottságon kívül még a Honvédelmi Minisztérium is ápolja az emlékét. Hősiességével és kiváló vezetői képességeivel  többször is megmentette a katonatársai életét az első világháborúban. Korának legfiatalabb alezredese lett és több kitüntetést, valamint vitézi címet is kapott bátorságáért. Szarvasi lakóházának a falán gyönyörű kivitelű emléktábla jelzi, hogy még tizenéves fiúként, egykor itt lakott Tersztyánszky Ödön, aki még életében legendává vált.

Nagyon köszönjük Gombár Zsoltnak, a Magyar Szablyavívó Iskola szarvasi oktatójának a közreműködését és az értékes információkat. 

Kalandozások a Körösök vidékén – dr. Lesfalvi Balázs