Az ötlet, hogy a Történelmi Magyarország közepén állítsanak emlékművet, már az 1920-as évek végén felvetődött. Az elgondolástól a megvalósításig azonban tíz esztendő telt el.
Nagy-Magyarország közepét még 1880 tájékán jelölte ki Mihálfi (Mihálkovics) József, a szarvasi főgimnázium földrajztanára. Szarvas zöldpázsiti részén, az egykori Kreszán-malom közelében évtizedekig egy malomkő jelölte ezt a pontot. A követ az I. Világháború után a megszálló román csapatok elvitték.
A község elöljárósága 1932. decemberében határozott az emlékmű felállításáról – tiltakozásul a trianoni katasztrófa ellen. Az elképzelés mozgatórugója az Országos Frontharczos Szövetség szarvasi csoportja volt, élén Schauer Gábor főszolgabíróval. A költségeket lakossági adományokból kívánták összegyűjteni. Ennek érdekében számos kulturális megmozdulást (hangversenyt, színházi előadást) rendeztek, s a bevételt az emlékmű céljaira ajánlották fel. A legnagyobb adakozó Józsa Mihály főkertész volt, aki – készpénz híján – egy aranyláncot és egy pár arany kézelőgombot ajánlott fel (névtelenül, de később a helyi újság nyilvánosságra hozta a nevét).
A gyűjtés azonban lassan haladt, 1936 őszén még csak 1248 pengő volt, pedig ennek a duplájára lett volna szükség. A frontharcosok azonban nem fogytak ki az ötletekből: 1937-ben, a farsangi bálak időszakában „Láthatatlan bálba” hívták a lakosságot. A Szarvasi Közlöny 1937. január 17-i számában így írtak erről: „a bálat jelképesen rendezik meg a farsang végével, mégpedig úgy, hogy a belépőjegyeket forgalomba hozva nyújt lehetőséget mindenkinek a jótékonykodásra úgy, hogy a jegy megváltásával mindenki részt vehet a jelképes * Láthatatlan-bál”-on, amely a szarvasi hazafias polgárságunk emelkedett és önzetlen szép lelki- találkozója lesz. Ezen a báli estén mindenki otthon marad és a magyar fájdalom szomorú érzése és a szebb jövendőbe vetett remény feltámadásos hite egybeforrassza mindazokat, akik magyarok, akik érzik, hogy így nem élhet sokáig ez az elárvult nemzet.” A bál egypengős belépőjegyeiből azonban csupán 231 pengő gyűlt össze.
Az emlékmű, amely tulajdonképpen egy szélmalom-utánzat, végül 1939-ben készült el, Gödri István, községi mérnök tervei alapján. Kezdetben voltak monumentálisabb elképzelések is, de az anyagiak gátat szabtak a fantáziának. 1939. szeptember 10-re nagyszabású avatási ünnepséget terveztek. Szeptember 1-jén azonban kitört a II. Világháború, s Magyarországon is gyülekezési tilalmat rendeltek el.
Az ünnepség tehát elmaradt, de az emlékmű azóta is áll. Igaz, sorsa sokáig meglehetősen hányatott volt. A háború alatt és azt követően gazdátlan maradt, hanyatlásnak indult. Tartozékait szétlopták, a körülötte lévő parkot nem gondozták. Szomorú, de esetenként egyesek még illemhelyül is használták.
A pozitív fordulat a rendszerváltás után következett be: 1991-ben a területet védetté nyilvánították, a város önkormányzata pedig – lakossági összefogással -, felújíttatta. Az avatási ünnepséget 1993. augusztus 20-án tartották. Azóta minden évben megemlékeznek itt Trianon szomorú évfordulójáról.
Lipták Judit
