A szarvasiak többsége bizonyára hallott már az egykori ecetgyárról, amely több mint száz esztendőn át működött a mai Petőfi utcában. A gyár helyén 2011. óta a vízi színház impozáns épülete áll. Valami azonban megmaradt a Réthy-házból: míves kapuját a leszármazottak megőrizték, így az ma az Akácos utca egyik házának ékessége.
A Réthy-féle ecetgyár története (melyről részletesen Toman János: Pásztortűz című írásában olvashatunk), egészen 1843-ig nyúlik vissza. Réthy Vilmos (1819-1895) ekkor építette fel az üzemet, amely aztán generációkon át a család birtokában maradt. Az alapítónak tizenkét gyermeke volt, s halála után egyik fia, Sándor vette kézbe az üzem vezetését. Később őt az egyik unoka, Vilmos követte, akihez azonban nem volt kegyes a sors: 46 éves korában, vakbélgyulladás következtében elhunyt.
A gyár irányítását ekkor özvegye, Breckner Jozefin vette át, akiről hamar bebizonyosodott, hogy kitűnő üzletasszony. Teljesen megújította a technológiát, az addig használt ecetképző kádakat egy korszerű szerkezetre cserélte, ami lényegesen meggyorsította a gyártási folyamatot.
Özvegy Réthyné ecetje igen keresett volt. Nemcsak a környező településekre, hanem jóval távolabbra is szállították a gyár saját stráfkocsiján, 50 és 100 literes fahordókban. A termék számos ipari és kereskedelmi kiállításon nyert jelentős elismerést. A ’30-as években gyakran olvashatták az újságokban az ecetgyár rigmusos hirdetését:
„Ha nem ízlik bablevese,
Réthy-ecetet tegyen bele!
Mert a madár is azt csicsergi az ágon,
Hogy a Réthy-ecet a legjobb a világon!”
A szarvasi ecetgyár 107 évnyi sikertörténete 1950 márciusában ért véget. Ekkor ugyanis tulajdonosa, özv. Réthy Vilmosné elhalálozott. Halála után néhány nappal az üzemet államosították és megszüntették benne az ecetgyártást.
(Lipták Judit)
