A ma élő szarvasiak közül néhányan még emlékeznek az emberpiacra. Akik az 1930-as években gyerekként, leendő gazdájukra várva maguk is ott álltak a katolikus templom mellett, aligha őriznek erről szép emlékeket.
Mint a települések többségében általában, úgy Szarvason is a „rendes” piac mellett működött az emberpiac. Ide mentek ki azok, akik munkát kerestek, s természetesen azok is, akik munkaerőt (cselédet) szerettek volna maguknak.
A Horthy-korszakban azonban nemcsak a felnőttek, hanem a gyerekek is komoly szerephez jutottak az emberpiacokon. A szegény szarvasi családok (tanyasiak és városiak egyaránt) tavasszal, a tanítás végeztével kézen fogták gyermekeiket és kivitték a piacra. Ha találtak gazdát, akihez elszegődhetett valamelyik gyerekük, akkor örülhettek, mert eggyel kevesebb éhes szájat kellett etetniük. Akkoriban még a családok nagy részében 6-8 gyerek volt. Sokakat már 7-8 éves korukban cselédnek adtak, így egész nyáron libákat, birkákat, disznókat legeltettek.
Megállapodás kérdése volt, hogy a gyerek a koszt és kvártély mellé mit kapott még a többhónapos munkáért. Sokszor már az is boldog lehetett, aki egy pár jó bakanccsal tért haza, mert így nem kellett mezítláb iskolába mennie.
A cselédélet természetesen nem volt vonzó a gyermekek számára. A régi öregek gyakran meséltek rémtörténeteket arról, hogyan bántak a gazdák az idegen gyerekekkel. Ritkán, de azért akadtak kivételek is, voltak olyan munkaadók, akik emberségesen, szinte családtagként kezelték a cselédeket.
Lipták Judit
