Géza gróf, aki mindig kalapot emelt

Gróf Bolza Pál nevét szinte mindenki ismeri Szarvason. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy bátyja, Bolza Géza is jelentős szerepet játszott a város életében. A feledés egyik oka talán az, hogy az ő kastélyát – amely sokak szerint még szebb volt, mint a testvéréé -, már régen, még a ’60-as években lebontották.

Géza kastélya ugyanúgy a Körös-holtág partján állt, mint Pálé. Helyén ma a Szent István Egyetem Tessedik Campusának (korábban DATE főiskola) épületeit találjuk. Géza gróf legendásan jó és kedves ember volt, a régi öregek mindig szeretettel emlegették.

A szarvasi emberek emlékezetében leginkább az maradt meg róla, hogy mindig előre köszönt. S nemcsak az uraknak! Amikor reggelente a Hegyes-dűlőn (IV. külkerület) keresztül kocsiján a saját majorságába (Bolzókára) igyekezett, sosem mulasztotta el, hogy a tanyák lakóinak kalapot emeljen – megelőzve őket. A parasztgyerekek sokszor éppen azért szaladtak ki az útra, hogy láthassák: Bolza gróf még nekik is kalapot emel!

Bolza Géza a vagyonából származó jövedelmét rendszerint a szegény, nehéz sorsú emberek között osztotta szét. Nevét azonban nemcsak közvetlenségével és jóságával írta be Szarvas történetébe. Hosszú évtizedeken át tagja volt a helyi képviselő-testületnek, a Békés megyei törvényhatóságnak, s volt országgyűlési képviselő is. Ő alapította 1892-ben a Szarvasi Önkéntes Tűzoltó Testületet, melynek parancsnoka is volt. Elismertségét jól mutatja az is, hogy kastélyában vendégként fogadhatta gróf Tisza Istvánt és Horthy Miklós kormányzót. Ha a kastélya ma is állna, talán emléke is jobban megmaradt volna.

Lipták Judit